Tegnap délután lementünk a tengerre,

mármint Horvátországba. Időközben, Trieszt magasságában defektet kaptunk, de nem volt gáz, második intésre megállt talán az egyetlen olyan olasz csávó, aki tud angolul, sőt volt minden cucca. Kerékcsere, irány Horvátország.

Megérkeztünk, nem volt valami jó idő. Lementünk a partra, napoztunk egy fél órát, amíg el nem ment a nap, ettünk tintahalat, feljöttünk, sétáltunk, aludtunk.

Ma meg… Felkeltem 11 körül, lementünk a partra, fürödtünk, napoztunk, megint esett, feljöttünk, ebédeltem, vissza a főhadiszállásra.

Érdekes amúgy, hogy mennyi őrült ember van a parton. Egy 40 körüli csávó, kavicsokat dobált a vízbe, meg oda, ahol mi feküdtünk. Dilis. Egy nő az algás sziklát sikálta ruhakefével. Dilis. Egy másik csávó úgy próbált fejest ugrani, hogy már derékig ért neki a víz. Hasast ugrott. Fájhatott neki. Dilis.

Amúgy tegnap nem volt netem. Brrr… Ma sem, egészen eddig a percig. Mármint mának 23.-át értem. Tegnapnak meg 22.-ét.

Ha az emberek éhen tudnak halni, akkor én most álmon halok. De tényleg. Megyek is, feküdni. Szeretlek titeket. De tényleg.